Imádom a tengerimalacokat!

A Cavia (Pallas, 1766) genusba tartozó fajok megnevezése és számának meghatározása nem egységes, és gyakran képezi vita tárgyát. Vannak nevek, melyeket egyes tudósok a nem egy külön fajaként kezelnek, míg mások ezeket csak egyik-másik régebbi faj szinonima nevének tekintenek. A legtöbb kutató a Smithsonian intézet által elfogadott és közreadott rendszertani besorolást (Mammal Species of the World, Smithsonian Institution) tekinti érvényesnek, mely szerint a Cavia nem öt fajt foglal magába:

    Cavia tschudii (Fitzinger, 1857)
    Cavia aperea (Erxleben, 1777)
    Cavia fulgida (Wagler, 1831)
    Cavia magna (Ximinez, 1980)
    Cavia porcellus (Linnaeus, 1758)


  A C. tschudii a vad törzsalak, a háziasított változat vad őse. Területi elterjedése: Dél-Amerika nyugati államainak sziklás fennsíkjai, Peru, D-Bolívia, Argentína É-Ny-i része és Chile É-i része. Közönséges neve: fennsíki tengerimalac (Montane Guinea Pig). Szinonimája: cutleri, atahualpae, arequipae, festina, osgoodi, pallidior, sodalis, stolida, umbrata.

 A tengerimalacok a perui őslakosok, az inkák házi- és áldozati állatai voltak, ezt számos inka sírban talált mumifikálódott tengerimalac-tetem is tanúsítja.
  Háziasításukra i.e. 5000-ben került sor, az Andok első őslakosai, a barlangokban élő nomád vadász-gyűjtögető törzsek ekkor kezdték élelemtermelés céljából megszelídíteni a láma és az alpaka mellett őket. A perui Moche állam idejéből (kb. i.e. 100-i.sz. 800 között) fennmaradt, növényeket, állatokat, szexuális jeleneteket megformázott kerámiák között tengerimalac agyagfigurát is láthatunk. Az agyagszobrocskát a Larco Herrera kerámiagyűjtőről elnevezett limai múzeumban tekinthetjük meg.

 

 

„Relaciones geograficas de Indias” című folyóiratokban - e kisállatot „indiai tengerinyúlnak” nevezték. 1554-ben Historiae animalium c. munkájában Conrad Gesner svájci természetkutató is „indiai nyulaknak” titulálja őket, mivel abban az időben azt gondolták, hogy megkerülve a Földet Kolumbusz Indiába jutott el. Ennek a tévhitnek köszönhető, hogy az amerikai földrész őslakóit mindmáig indiánoknak nevezik.

  A tengerimalac Európába a XVI. században, holland hajósok révén került, s ezek kitenyésztett változatai a mai háziasított tengerimalacok.
  A malac nevet feltehetőleg a kismalachoz hasonló visító hangja miatt érdemelte ki, s tengerinek azért nevezik, mert a tengerentúlról származik. Hasonló módon a németek, lengyelek, oroszok is így nevezik.

  Angol, holland és román nyelven guineai malacként ismert. Ezen elnevezésnek (guineai) a szakirodalomban háromféle magyarázata kering:
    - hajón szállítva, Afrika nyugati részét, Guineát érintve jutott Európába
    - Angliában guineában (régi angol pénznem) szabták meg az árát
    - hajón szállítva a dél-amerikai Guianát (Guyana) érintve jutott Európába, s ez (guianai - guineai) torzult később.

  Az Egyesült Államokban, az 1770-es években, kedvencként terjedt el.

  Gyógyászati és egyéb kísérletekre a XIX. században az angol változatokat használták, melyek Brazília meg nem telepedett, vadon élő populációiból származtak. Mivel a tengerimalacok a baktériumos fertőzésekre rendkívül érzékenyek, Robert Koch és tanársegédje, Emil Behring a tuberkulózissal, diftériával kapcsolatos tudományos kísérletekre használta őket.

  Természetes környezetükben a tengerimalacok 5-10 egyedből álló csoportokban élnek, és főleg éjszaka aktívak. Nem készítenek maguknak üreget, sziklarepedésekbe, bozótokba bújnak, vagy más állatok elhagyott üregeit foglalják el, s idejük legnagyobb részét dús fűvel benőtt területeken töltik.

  Az eledelért csak a háziasított tengerimalac visít, ezt a feltételes reflexet az emberrel való együttélés alakította ki benne.

                         Remélem tetszett!

Nekem van tengerimalacom Gisztáv a neve.Barna sima szőrű.